A gumicsere önmagában nem a jármű téli felkészítése

A gumicsere önmagában nem a jármű téli felkészítése

A jó sofőr felkészíti járművét a télre. Ennek vannak szinte kötelező elemei, amit akkor is érdemes megtennünk, ha minden rendben van a járművünkkel. A tél azonban a kissé beteg autókat jobban megviseli, a hibák pedig megbosszulják magukat. Picit rosszabb lerobbanni télen amikor hideg van és korán sötétedik, arról nem is beszélve, hogy a csúszós, latyakos, hónedves utakon a kisebb problémák felerősödhetnek és sokkal hamarabb jelenthetnek veszélyt.

Nézzük csak felsorolásszerűen a kötelezőket

Gumicsere nyáriról télire. Ehhez nem kell megvárnunk a telet, a hűvös időben már a téli gumi nyújt jobb tapadást.

Fagyálló hűtőfolyadék feltöltése. A motornak télen is szüksége lehet hűtésre és bizony vannak olyan hűtőfolyadékok, amik meg tudnak dermedni, így nem tudják ellátni funkciójukat.

Téli szélvédőmosó használata. Nem csak azért kell, hogy kilássunk, hanem azért is, hogy a folyadék ne fagyjon bele a rendszerbe egy hűvös hajnalon.

Azért, hogy hidegben is elinduljon a motor: ellenőrizzük az akkumulátor állapotát. Az akkumulátor problémák java télen jelentkezik, amikor a gyengébb akkumulátorok hibái hamarabb előjönnek.

Fényszórók ellenőrzése, beállítása. Többet autózunk sötétben télen, így ha eddig halogattuk, most érdemes elvégezni az ellenőrzést.

Ablaktörlő cseréje. Télen próbáljuk megakadályozni a gumi szélvédőre fagyását. Ezt úgy tehetjük meg, hogy este felemeljük a lapátokat vagy újságpapírt helyezünk alá.

Pollenszűrő csere. A fűtés és a párátlanítás is kiemelkedően fontos télen, ami eltömődött szűrőkkel kevésbé hatékony.

Ajtó és csomagtartó körüli gumitömítések ápolása és hidegben az ajtó óvatos, türelmes nyitása. A glicerines ápolással megelőzhető a gumitömítések sérülése, szakadása.

Gumiszőnyeg behelyezése a lábak alá. A latyak és a sós lé ott gyűljön.

Tél előtt érdemes általános karbantartást is végezni járművünkön. Ellenőriztetni a fékeket és minden kopásra hajlamos szerkezet állapotát. Ha rakoncátlankodik a váltó, akkor még a téli hidegek előtt gondoskodjunk a kuplung javítás elvégzéséről, így talán elkerülhető a későbbi kuplung csere. Minden gumiból készülő alkatrészt megviselhet a hideg, ez alól a vezérműszíj sem kivétel. Ha még nem is teljesen érett meg az idő rá, az elhasználódott, vezérműszíj csere szintén szükséges lehet.

Korábbi bejegyzések:

Ajánlatkérés
close slider