Első a biztonság – évente nézessük át járművünket szakemberrel
Első a biztonság – ha valami akkor ez a vezetésre és járművünk használatára különösen igaz. Vigyázunk utasainkra, családunkra, a többi közlekedőre és magunkra is. Az autó műszaki vizsga is ezt a célt szolgálja: minden közlekedésben résztvevő jármű legyen kellően jó állapotú ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat az úton. A műszaki vizsga idősebb járműveknél is két évente szükséges, így a szokásos nagy szervizt a lejárta előtt kb egy hónappal érdemes ütemezni.
Az autószerviz meglátogatása azonban nem csak az idősebb járműveknél indokolt évente. Olajcsere, légszűrőcsere a fiatalabb járművek esetében is szükséges lehet, épp úgy, mint ahogyan a gumik és fékek állapotát is rendszeresen ellenőrizni kell. Az évente egy szervizlátogatás a minimum, nem feltétlenül ennyi a szükséges szám. A lényeg, hogy az autónk mindig ellenőrizve és karbantartva legyen, hogy minél kevesebbszer érjen minket meglepetés, ne hagyjon minket a kocsink az árok szélén.
A kopó alkatrészeket (fékek, gumik stb. ) és a különféle folyadékok (motorolaj, fékfolyadék, hűtőfolyadék stb. ) szintjét és minőségét is ellenőrizni kell. A hazai utak minőségének köszönhetően a futómű beállítás sem tekinthető felesleges tevékenységnek.
Vannak előre tervezhető feladatok is, amiket érdemes elvégezni, de aránylag rugalmasan tudjuk alakítani, hogy mikor. Ilyen például az automata váltó olajcsere, ami csak bizonyos mennyiségű kilométer megtétele után lehet csak időszerű. Ennek előnye, hogy időpontot tudunk kérni a javításhoz, tervezni tudunk vele mind időben, mind költségeket tekintve. Ha mégis furcsa, a szokásostól eltérő jeleket észlelünk az autó működésében, ne várjunk sokáig, az első hibák megjelenésekor keressünk autószervizt.
Ha gondját viseltük autónknak, akkor vélelmezhetjük, hogy a lehető legkisebb bajjal kell szembenéznünk. Az alapos átvizsgálás és a diagnosztika után következhet járművünk javítása. Keressünk olyan szakembert, aki nem csak képzett, de meg is bízunk benne, így a javítások során feltárt további hibák kapcsán hallgathatunk véleményére és ajánlásaira. Az autó esetében a biztonság az első, ehhez pedig az első lépés, hogy autónk megfelelő műszaki állapotáról folyamatosan biztosítva legyünk.